Interaktív programokkal készül a Víz Világnapjára a DRV Zrt.

2018. március 22. - 2018. április 22.

Siófok

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) a Víz Világnapi szórakoztató gyerekprogramokat víz tematikájú, ügyességi és oktató jellegű foglalkozásokkal, valamint nyílt napokkal teszi még izgalmasabbá. A DRV Zrt. az idei évben is különleges keretek között emlékezik meg március 22-én a Víz Világnapjára. A szervezők egész napos programokkal várják az érdeklődőket Siófok Fő terén, 10.30 órától egészen 16.00 óráig. A rendezvény színpadán az Apacuka együttessel, Kiss Balázs bűvésszel is találkozhatnak a résztvevők, az esemény moderátora pedig Rákóczi Ferenc, rádiós műsorvezető lesz. A Víz Világnapi programsorozat keretében rajz- és videopályázat is meghirdetésre került az óvodások és általános iskolások számára, akik közül a legötletesebb pályamunkák alkotói értékes nyereményeket vehetnek majd át. A legjobb alkotásokból pedig kiállítás tekinthető meg a siófoki Víztorony tetején található élményközpontban, amely a rendezvény ideje alatt, egész nap ingyenesen látogatható. Kicsik és nagyok oktató jellegű interaktív foglalkozások keretében ismerkedhetnek meg a tudatos vízhasználattal: a játékok során a természet egyensúlyának visszaállítása a cél, a vízi curling és víz-villám kvízjátékon keresztül pedig számot adhatnak tudásukról. A Sokatmondó fák elnevezésű foglalkozás alatt az évgyűrűk alapján történő kormeghatározás tanulható meg, míg a Szennyvíz-tisztavíz Black Jack játék a környezettudatos gondolkodást fejleszti.

Emellett egy különleges érintőképernyős installációnak köszönhetően, virtuális úton követhető nyomon a víz útja az emberi szervezetben. Idén lehetőség nyílik véradásra is: az #ITTAM #ADTAM elnevezésű kampány keretében a DRV Zrt. lehetőséget biztosít a folyadékbevitel- és vérleadás egymást kiegyenlítő egészségfenntartó folyamatának megismerésére. Az ezzel a felirattal megosztott fényképek készítői között értékes ajándékot sorsol ki a társaság.

A Víz Világnapi programsorozat részeként a DRV Zrt. március 22. és április 22. között 17 helyszínen biztosít lehetőséget az érdeklődők számára, hogy előzetes bejelentkezést követően betekintsenek a víztermelés és szennyvíztisztítás folyamatába, valamint a laboratóriumi tevékenységekbe. A központi rendezvény részletes programja megtekinthető a DRV Zrt. honlapján (www.drv.hu) valamint a társaság Facebook oldalán (Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. hivatalos oldala).

 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés