Szemét ügy: lenyúlták a Zöld Híd hulladékgazdálkodót, aztán minden ugyanúgy maradt

2019. március 17. 21:17

Szemét ügy: lenyúlták a Zöld Híd hulladékgazdálkodót, aztán minden ugyanúgy maradt

Bár az egyik legnagyobb önkormányzati hulladékgazdálkodási társulás éléről sikeresen kiszorították az ellenzékben politizáló Gémesi Györgyöt, a szakmai képtelenségek sora folytatódik.

„Nagy feladat áll előttünk, a hulladékgazdálkodás teljes konszolidálása. Az anyagi lehetőségek – eddig – behatároltak voltak, de felveszem a kapcsolatot az NHKV-vel” – célzott tavaly decemberi elnökké választásakor az általa várt kedvező fordulatra Fördős Attila, Vác fideszes polgármestere. Előtte ugyanis a pártjával szimpatizáló településvezetők, Vécsey László és Rétvári Bence országgyűlési képviselők nyomásának engedve, ellehetetlenítették a Zöld Híd önkormányzati hulladékgazdálkodási társulást 13 éven át vezető Gémesi György további elnöki tevékenykedését.

A mutatvány azonban semmiféle javulást nem hozott.

A HVG.hu szerint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) sajátos módon tette működésképtelenné a 116 Pest és Nógrád megyei település megbízásából hulladékkezelési közszolgáltatást nyújtó Zöld Híd B.I.G.G. Kft.-t. A 2016-ban létrehozott állami NHKV – bár, nevével ellentétben, nem koordinál, nem kezel vagyont, és közszolgáltatást sem végez – kizárólagos jogosultja a szemétdíjaknak, a szolgáltatók tőle kapják meg a költségeik ellenértékét. Illetve nem kapják meg, ezért is vált működésképtelenné tavaly a Zöld Híd Kft., amire hivatkozva az őt ellehetetlenítő NHKV – az ombudsman helyettese szerint alapjogot sértő módon – megvonta tőle a működéshez szükséges úgynevezett megfelelőségi véleményt (HVG, 2018. november 14.).

Papírhiány
Lapzárta után hirdette meg a Zöld Híd Kft. a lomtalanítás új rendszerét, eszerint egy előre meghirdetett időszakban az ingatlantulajdonossal egyeztetett – más számára nem publikus – időpontban végeznék el a gyűjtést, így nem állna napokkal az akció előtt hegyekben a sok kacat a lomizók örömére. Ha ez az akció valóban megvalósul, országosan is élenjáró rendszert honosítana meg a szolgáltató. Ugyancsak lapzárta után észleltük, hogy a társaság honlapja naprakész.

Ennek ellenére azóta is ugyanúgy a Zöld Híd Kft. gyűjti a szemetet, mint Gémesi regnálásának utolsó napjaiban, amikor közegészségügyi szükséghelyzetre hivatkozva a katasztrófavédelmi szervezet vette át a szolgáltatást – majd ugyanezzel a lendülettel a Zöld Híd Kft.-t bízta meg a tevékenységgel. Ilyen esetben ugyanis nem szükséges a megfelelőségi vélemény. A cég működőképességét pedig az tette lehetővé, hogy a katasztrófavédelem havi 80 millió forinttal többet utal át neki, mint korábban az NHKV, s ez a mintegy 350 millió forint már szűken fedezi a folyó kiadásokat.

Az egykor MIÉP-es Fördős a hivatalba lépésekor azonnal nekilátott, hogy „leleplezze” a kormánykörökben korábban emlegetett „politikai összeesküvést”; a cég vezető beosztottainak írásban kellett nyilatkozniuk, kaptak-e korábban politikai utasításokat. Az eredmény negatív lett, hiszen nem „szabotázs”, hanem a szabályozási anomáliák miatt került gondba a cég. A még Gémesi György által megrendelt pénzügyi átvilágítás is erre utal – ez is lehet az oka Fördős beszédes hallgatásának. Pedig korábban nagyon is a nyíltság pártján állt: a Gémesi lemondását követő elnökválasztáson az alapszabállyal is szembemenve nyílt szavazást javasolt. Bár ezzel buzgón bizonyította elkötelezettségét a kormánypárti ihletésű átalakítás végrehajtása mellett, utólag látszik: a Zöld Híd gazdálkodásának rendbetétele nem kiemelt cél.

Az egyik baj, hogy az említett problémahalmaz részeként – mivel a bevételek nem adtak rá fedezetet – a Zöld Híd nem tudta a tervezett ütemben bővíteni lerakóját, az előválogató berendezés pedig – amely érdemben csökkentette a lerakandó anyag mennyiségét – tönkrement. Mindez szöges ellentétben áll az uniós támogatási szerződéssel, mely szerint a szubvenció fejében úgy kell gazdálkodni a beszerzett eszközökkel, hogy mire elhasználódnak, a bevételből fussa a pótlásukra.

Ám a kormány által folyamatosan szapult „Brüsszel” ezt elnézi, sőt újabb támogatást nyújtott a nógrádmarcali hulladékkezelő felújítására, járműbeszerzésre és a kerepesi lerakó bővítésére. Ez utóbbi ugyanis megtelt, így most messzebbre, a spanyol tulajdonban levő FCC gyáli telepére szállítják a szemetet, az ezért fizetett díj tavaly meghaladta a 110 millió forintot. Így persze a vegyes hulladék előválogatása is elmarad, holott uniós követelmény szerint 2020-ig a háztartások papír-, fém-, műanyag- és üveghulladékának a felét nem égetéssel vagy lerakással, hanem anyagukban kellene hasznosítani. Hogy ebben hol tart az ország, arról nincsenek megbízható adatok, a kommunális hulladékkal kapcsolatban azonban az amúgy nagyvonalú országos hulladékgazdálkodási terv is csak siralmasan alacsony hasznosítási hányadokat mer jósolni.

Mostanra egyébként az előválogatás nem is érdeke a hulladékkezelőnek. Ugyanis míg a Zöld Híd korábbi partnere, a váci cementgyár fizetett a hulladékból készült tüzelőért, újabban a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mátrai Erőmű a végállomás, amelynek az NHKV még fizet is – tonnánként hétezer forintot –, úgymond a lerakóról való eltérítésért.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a több mint 4 millió tonna szemetet kezelő, évi 91 milliárd forint árbevételt elérő 28 hulladékos közszolgáltató közül 2017-ben 12 volt veszteséges, együttesen 1,1 milliárd forinttal jutottak kevesebbhez a költségeiknél (a Zöld Híd abban az évben 58 milliós mínusszal zárt). A rezsicsökkentés óta a többi cégnél sem fedezi a bevétel az eszközök pótlását, ezt azonban az eredményadatok nem mutatják. Igaz, hogy ezt a közszolgáltatást nonprofit kft-k végzik, de ez a jogállás csak annyit jelent, hogy az eredményt a szolgáltatás javítására kell fordítani. Egy ilyen fontos szektor cégeinek közel fele nem lehet tartósan veszteséges, tehát – vélhetően az önkormányzati választások után – újabb átrendeződésnek kell bekövetkeznie, immár nem a Zöld Hídnál alkalmazott „kezeléssel”-írta Szabó Gábor a HVG.hu-n.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés