Mégsem lesz kavicsbánya Madocsán

2019. január 4. 16:17

Mégsem lesz kavicsbánya Madocsán

Volt tiltó határozat és 98%-os elutasító népszavazás is korábban, de nem ezek miatt nem épül. Hanem mert a vállalkozó visszalépett.

Megadta a környezetvédelmi engedélyt a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatala a Bet-Bau Kft. részére, hogy az Madocsán bányatelket létesíthessen és megkezdhesse a bányászati tevékenységet. A cég azonban nem kíván kavicsbányát nyitni a területen, ezt Vass Péter ügyvezető erősítette meg a teol.hu-nak. Gelencsérné Tolnai Klára polgármester ugyanakkor elmondta, hogy a tegnapi testületi ülésen arról döntöttek a képviselők, hogy fellebbezést nyújtanak be a határozat ellen. Hozzátette: nagyon csalódottan fogadták a dokumentumban leírtakat, amely néhány nappal karácsony előtt érkezett.

 

Mint emlékezetes, 2018 tavaszán közmeghallgatáson, nyáron pedig népszavazáson is elutasították a madocsaiak a bányanyitás ötletét. A cégvezetés ezt követően állt el a létesítéstől, a hatósági eljárás viszont csak decemberben zárult le.

A madocsai mese részletei ebben a cikkben:  Zöld jelzés a madocsai környezetrombolásnak - a helyiek véleménye le van sz@rva 

Zöld jelzés a madocsai környezetrombolásnak - a helyiek véleménye le van sz@rva

Hiába a korábbi szakhatósági elutasító nyilatkozat, a helyiek tiltakozásai, a 98 %-os elutasító népszavazás. A Fidesz közeli vállalkozók és a paksi atomlobbi előtt nincs akadály. A karácsony előtti utolsó munkanapon, azaz dec. 21 pénteken – amolyan ünnepi ajándékként a beruházónak – a hatóság kiadta az engedélyt a madocsai kavicsbányára.

Hol volt, hol nem volt a Duna jobb partján a védett ártéri erdő szomszédságában egy 140 hektáros jó minőségű termőföld alatta kiváló kavics-és homokréteggel, mely felkeltette egy cég érdeklődését. A jó kapcsolatú NER-barát cég ide tervez egy bányát, mely megkeserítené a helyiek életét. És bár a madocsaiak tiltakoznak, a 14 Km-re levő Pakson tervezett államilag kiemelt atomerőmű beruházásnak áldozatául eshetnek a környező védett élővilággal együtt is.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés