A tőkés társadalmi rend kicsinálja a bolygót

Kiss Soma Ábrahám - forrás: merce.hu

2018. október 3. 10:25

A tőkés társadalmi rend kicsinálja a bolygót

Még ha náddal tapasztott sárkunyhóban lakott is valaki egy félreeső erdő mélyén az elmúlt néhány évben, minden bizonnyal akkor is hallott már a globális klímaváltozásról. Változatos, ijesztő és érdekes jelenségek összessége, melyek az éghajlat globálisan olyan súlyos szintű megváltozásával járnak együtt, aminek nyomán kénytelenek leszünk radikálisan változtatni az életmódunkon – már ha lesz rá módunk.

Ha nem lenne a klímaváltozás, akkor is hatalmas kihívást jelentenének az emberiségnek a környezetszennyezés egyéb – egyébként a klímaváltozással összefüggő – formái, mint a vizeket, földeket szennyező műanyaghulladék – mely mikroműanyagként a táplálékkörforgás részévé vált és a vízzel valamint egyéb élelmiszerekkel fogyasztjuk – és egyéb szennyező anyagok, melyeket lelkesen zúdítunk a minket körülvevő világra, és aminek hatását már ma érezni a világ kevésbé szerencsés részein.

Mind a felmelegedést katalizáló üvegházhatású gázok, mind a megtermelt hulladék az emberi civilizáció terméke – persze, a marhák egyébként is finganának metánt vagy a közel-keleten lehet hogy időnként egyébként is feltörne az olaj, de egyéb környezeti hatások is vannak, de ezek mértékeez nem összevethető annak mértékével, amennyire az ember beleavatkozik az ökoszisztémába. Ami mellesleg nem az ökoszisztéma léte miatt problémás, hiszen az van, változik, alkalmazkodik. Az emberiség ezen tevékenységével önmaga halálos ítéletét írja. A környezetkárosítás nagyobb hányadát azonban nem az egyes emberhez és az egyes emberek fogyasztási preferenciáihoz lehet kötni. Hanem a tőke működési módjához, ami nemcsak, hogy nap mint nap rabigába hajtja emberek milliárdjait, de jövőjüket is tönkreteszi saját pillanatnyi érdekét előtérbe helyezve – a globális tőkés rendszerben ugyanis a profit fontosabb az embernél és a környezetnél.   Utóbbi védelme elsősorban azért fontos, hogy az emberiség túl tudjon élni.

Egy része persze valószínűleg túl is fog. Legnagyobb valószínűség szerint azok, akik a jelenlegi rendszernek is haszonélvezői – hisz ők jelenleg sem a Föld elsivatagosodó vidékein élnek, vagy ott, ahol az ipari termelés szabályozatlansága és volumene miatt méterekre lehet csak látni a szmogtól. Nem az ő ablakaik nyílnak az akkumulátorok alapanyagául szolgáló nehézfémek bányáira, és nem nekik kell mérges gázok között életüket kockáztatva nap mint nap a gyártószalag fölé görnyedniük. Hanem a munkásoknak, akik csak a gyártásához kapcsolódó kizsákmányolást és környezetkárosítást tapasztalják, akiknek adott esetben az előállított terméket soha nem lesz lehetőségük élvezni.

A fennálló globális kapitalista rendszer haszonélvezői is fogják érezni a klímaváltozás és a környezetszennyezés negatív hatásait.

Azonban ha a tengerszint emelkedése miatt elönti a víz a part menti házukat, könnyebben állnak odébb mint a Csendes-óceán aprócska szigeteinek halászattal foglalkozó lakosai – és a londoni City üzleti negyedet is nagyobb erőkkel fogják védeni az árhullám ellen, mint Bangladest.  Addig is, a nyugati fast-fashion cégek ki tudják használni az ideális vállalkozási környezetet és olcsó munkaerőt, hogy a centrum és a félperiféria közép- és alsó-középosztályára rásózott ruhaipari terméket gyártassanak elképesztő emberi és környezeti kizsákmányolás mellett. Hogy aztán Európában az irgalmatlan tempóban pörgetett divattrendek miatt az áru egy részét nemes egyszerűséggel elégessék – mert az üzlet így rentábilisabb, mint ha szétosztanák vagy olcsóbban kiárusítanák a maradékot.

Miután a centrum- és félperifériaországok közvéleményének figyelme a nyolcvanas-kilencvenes évek táján a környezetvédelem felé fordult, a rendszer nem hagyhatta figyelmen kívül az így kialakult fogyasztói bázist. Emberek (vö. fogyasztók) milliói akartak tenni a bolygó megmentéséért, miután szélesebb körű figyelmet kapott néhány súlyos környezeti katasztrófa és nyugtalanító tendencia – ózonlyuk, Exxon Valdez, globális felmelegedés, stb.

Ennek becsatornázása érdekében a környezetvédelmet a tőke egyszerre kommercializálta és individualizálta – vagyis azt az üzenetet közvetítette, hogy a fogyasztó, akinek az igényeit a rendszer ethosza alapján elvileg kiszolgálja, mint különálló individuum, a fogyasztási szokásainak megváltoztatásával befolyásolhatja a rendszer működését, így „etikus” fogyasztásával a rendszert környezetbarátabb működésre bírhatja.

Tehát rendszer hirdeti, hogy fogyasztási preferenciáink és életmódunk megváltoztatásával személyesen tudunk tenni környezetünk megóvásáért. Ha otthon kevesebb vizet használunk fel, mert fürdés helyett zuhanyzunk, energiatakarékos izzókat és modern fűtésrendszereket használunk hogy ne pazaroljuk az energiát, szétválogatjuk a szemetet, hogy a rendszer újra tudja hasznosítani azon dolgok előállításához, amiket aztán elad nekünk – mind-mind bolygónk, így életterünk megőrzéséhez járul hozzá.

Ez részben valóban így van. A probléma csupán az, hogy Magyarországon a közüzemi fogyasztás – amiben benne van a lakosság, a közintézmények és egyéb közszolgáltatások fogyasztása – az összes vízkivitel csupán tizenhárom százalékát teszi ki, a többit a mezőgazdaság és az ipar használja el – melyek a kapitalista rendszer logikája miatt akkor fogják visszafogni a fogyasztásukat, mikor ez megéri nekik anyagilag. Az országos energiafelhasználás alig több, mint negyede, a felmelegedést gyorsító üvegházhatású gázok elenyésző mennyisége és a megtermelt hulladék tíz százalék alatti részaránya eredeztethető lakossági forrásokból – és ezek az arányok nagyságrendileg érvényesek a centrum- és perifériaországok túlnyomó többségében.

Az emberiség termelte, környezetre és életre káros anyagok jelentős része nem az egyéni fogyasztás, hanem az ipari termelés során keletkezik – ahogy a Föld véges, korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló erőforrásait is javarészt a privát tőke irányította ipar használja el. Gazdasági rendszerünk pedig az egyén, a fogyasztó felelősségének hangsúlyozása mellett ráállt a globális közép- és felsőbb osztályok egyéni megváltásigényének kiszolgálására, olyan termékek, fogyasztási cikkek előállításával, melyek megvásárlásával a fogyasztó úgy érezheti, tesz a környezete védelméért.

Közismert és széles körben elfogadott tény, hogy életben maradásunk érdekében kénytelenek vagyunk enni. Az állati eredetű termékek fogyasztása rengeteg energiába kerül, a nagyüzemi állattartással pedig súlyosan kizsákmányoljuk az állatokat. A rendszer felkínálja a lehetőséget – ha van rá elég pénzünk –, hogy viszonylag minőségi módon éljünk vegán étrenddel, így moshatjuk kezeinket – hisz nem mi esszük meg a hússzor húsz centis ketrecben tartott, antibiotikumokkal teletömött csirkét és nem a mi asztalunkon fog landolni a dél-amerikai marha sem, miután kivágták az esőerdőt hogy legyen hol legeltetni. Viszont onnantól kezdve, hogy a kapitalista ipar termeli meg a szupermarketek polcain árult minősített vegán termékeket, meg fogja találni azok előállításának legolcsóbb módját – szóval ugyanúgy ki fog irtani néhány őserdőt Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában annak teljes élővilágával együtt, majd jobbágysorba taszított helyi munkaerővel fogja megtermeltetni az így nyert mezőgazdasági területen az élelmiszert, amit aztán óriási teherhajókkal utaztatnak át a fél világon, hogy a tehetős és környezetvédelem iránt elkötelezett nyugati fogyasztók nyugodt szívvel költhessék el a vacsorájukat.

Ott vannak emellett a tartós fogyasztási cikkek. Közlekedés céljából sokan használnak autót, és a rendszer – azok számára, akiknek van rá elég pénzük – megadja a lehetőséget, hogy fogyasztásukkal egyszerre reprezentálják környezetvédelem iránti elkötelezettségüket, és élvezzék a modern technika minden kényelmi vívmányát. És itt nem a háromtonnás hibrid meghajtású luxusterepjárókra gondolok, amik képesek villamos üzemben egy feltöltéssel akár harminc kilométer megtételére is, mielőtt bekapcsolják a benzinmotort, és úgy szennyeznek ahogy egy luxusterepjárónak illik, hanem a luxuskörnyezettudatosság szimbólumára, a Tesla kocsikra.

Legyártásukhoz ugyanúgy gyárak szükségesek, mint egy hagyományos autóéhoz, emellett rendkívül környezetszennyező módon kell ritkaföldfémeket bányászni a nagyteljesítményű akkumulátorok anyagáért, amikor pedig lemerültek, fel kell őket rakni a töltőre. Mivel pedig két tonna megmozgatásához (pláne olyan dinamikus mozgatásához, amire egy Tesla képes) mind benzinmotorral, mind villanymotorral rengeteg energiára van szükség – amit meg kell termelni, javarészt nem megújuló energiahordozók elégetése útján. Magyarán mikor kigyorsít a lámpától, a környezettudatos sofőr nem a kipufogóján, hanem a bányákon és az erőművek kéményein keresztül rombolja a környezetet. Rendben, Norvégiában nem – hisz ott a megtermelt villamos áram nagy részét vízerőművekben termelik, és a partmenti olajkincs kitermelésével tudják biztosítani azt a színvonalú jólétet ami mellett viszonylag sokan engedhetik meg maguknak Teslák és egyéb alternatív meghajtású kocsik vásárlását.

Ahogy a rendszer a szibériai kamionsofőrnek, a nigériai olajbányásznak és a montanai szénfejtőnek sem ad más lehetőséget – a nyomoron és éhezésen kívül – mint kizsákmányolt pozícióban rossz, adott esetben életveszélyes körülmények között dolgozni egy privát cégnek mely profiljából fakadóan közvetlenül és nagyban hozzájárul a körülöttünk lévő világ tönkretételéhez, úgy nekünk sincs számottevő lehetőségünk döntéseinkkel befolyásolni a tőke működését és világunkra gyakorolt hatását.

Nem amellett érvelek, hogy életmódunkkal meg se próbáljunk tenni környezetünk védelméért – ha fontosnak tartjuk ezt a szempontot fogyasztási preferenciáink kialakításánál, együnk a környéken megtermelt háztájit, messze kerüljük el a fast fashion cégek üzleteit, járjunk biciklivel és tömegközlekedéssel, ha pedig mindenképp autózni kell, tartsuk meg a régi autót és javíttassuk, ameddig lehetséges ahelyett, hogy újat vásárolnánk – és ez vonatkozik valahány tartós fogyasztási cikkünkre.

Amíg azonban fennáll a rendszer, mely működésének fókuszába az emberek helyett a profitot helyezi, és fenntartását a termelés költségoptimalizálása valamint a fogyasztás növekedése biztosítja, ne várjuk, hogy egyéni fogyasztásunkkal meg tudjuk váltani a világot. Azzal legfeljebb magunkat tudjuk. Az emberiség túléléséhez a globális rendszert kell megváltoztatnunk, mert a jelenlegit jól láthatóan nem érdekli, hogy annak jelentős részét éppen kiirtja.

A mérce cikkének végén elérhető egy kiegészítő olvasmány, mely részben a cikk alapjául szolgált, és egy angol nyelvű rövidfilm, ami az előbb linkelt olvasmány alapján készült.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés