A lengyel kormány leállította a białowieżai erdő kivágását

2018. május 17. 10:12

A lengyel kormány leállította a białowieżai erdő kivágását

Henryk Kowalczyk lengyel környzetvédelmi miniszter tegnap elrendelte a Białowieża erdőben évek óta folytatott állami fakitermelés teljes leállítását, miután környezetvédők tiltakoztak ez ellen és végül az Európai Bíróság is úgy döntött, hogy törvénybe ütköző az erdőben a kormány tevékenysége.

A múlt havi bírósági ítélet szerint a fakitermelés szembemegy az Európai Unió környezetvédelmi irányelveivel. A döntés után Jarosław Kaczynski kormánya kötelezte magát az ítélet végrehajtására, amelyet most el is kezdtek, hiszen annak kihirdetése után minden nap, amikor a fakivágásokat folytatták, hozzávetőleg 31 millió forint büntetésbe került Varsónak.

A kormányzó Jog és Igazságosság Párt előző környezetvédelmi minisztere, Jan Szyszko rendelte el az utolsó kelet-európai őserdő kiritkítását még 2016-ban, arra hivatkozva, hogy egy különleges, élősködő kéregbogár miatt van szükség a beavatkozásra.

Bialowieza -Európa utolsó őserdeje Bialowieza -Európa utolsó őserdeje
A képre kattintva galéria nyílik.

A nagy felháborodást keltő lépés mögött azonban környezetvédő aktivisták egyértelműen a lengyel kormányhoz közel álló faipari lobbi nyereségvágyát látták, és Szyszko azóta lemondásra is kényszerült az ügy miatt. via mérce.

 

 

 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés