A zöld átverés

vg.hu

2018. március 17. 11:49

A zöld átverés

Sehol nem csalnak, trükköznek és kozmetikáznak annyit, mint a német zöldenergiaiparban. A cechet végeredményben a fogyasztók állják. Mindennapi történetek ökohazugságokról és a szomorú valóságról.

Sehol nem csalnak, trükköznek és kozmetikáznak annyit, mint a német zöldenergiaiparban. A cechet végeredményben a fogyasztók állják. Mindennapi történetek ökohazugságokról és a szomorú valóságról. A schleswig-holsteini Welmbüttelben első látásra minden idillikus: nyugodt környezet, erdők, folyók, és még egy impozáns szikla is maradt itt a kőkorszakból. A béke azonban csak látszólagos, a 400 lelkes falut ugyanis mélyen megosztja a környékre tervezett 25 szélmalom. A hivatalnokok és a földtulajdonosok támogatják az elképzelést, a polgárok egy csoportja – élükön egy mérnöknővel – viszont ellenzi. A konfliktus elfajult, a szomszédok már alig beszélnek egymással. Az ellenzőknek eddig sikerült megakadályozniuk az építkezést, de ez nem garancia semmire. „A következő két évben is harcolnunk kell” – mondja az energikus hölgy.

A szélfútta Dithmarschenben 800 szélmalom működik – itt már látszik, hogy mivel jár a szélenergia-termelés. Hivatalosan ez az egyik legzöldebb, legtisztább energiaágazat, ahol mindenkit a puszta jó szándék vezérel. Valójában azonban ez is csak üzlet, amelyben a kiirtott erdők, az elpusztult madarak és az etikai problémák utolsó szempontnak számítanak.

Sehol nincs annyi kozmetikázás, takargatás, trükközés, mint a(z állítólag) zöldenergia-bizniszben. Ebben a szektorban, a szociális piacgazdaság peremén a profit az úr; a közösségi képviselők, a földtulajdonosok, az engedelmes szakértők és a könyöklős ökoüzemek igen jól megértik egymást; az államilag garantált pénzek vonzzák a csalókat és szélhámosokat. Néhány éve például a Deutsche Bank munkatársai bűvészkedtek a szén-dioxid-tanúsítványokkal, a főkolompos 2016 végén szabadult a börtönből. A Volkswagennek milliárdokba kerül a „tiszta” dízelmotorok botránya, a csomagolásihulladék-bizniszben pedig 60 millió eurónak veszett nyoma.

Bár a szabályozásokkal Dunát lehetne rekeszteni, azok egyúttal kiskapukat is teremtenek, amiket újabb jogszabályokkal próbálnak bezárni. És ez így megy a végtelenségig. Az ökohazugság akkor válik igazán álnokká, amikor a politika környezetbarátnak vélt technológiákat kényszerít a gazdaságra, később pedig elvárja, hogy drágán leépítse azokat – ez történt például az atomenergia esetében.

Mely energiaforrások számítanak manapság valóban tisztának, zöldnek, tartósnak, és melyek nem?

1. Szélenergia: a varázssapkák

A szándék jó volt, a megvalósítás – mint oly sokszor – kevésbé. 2016 végéig minden új szélerőműpark államilag megszabott támogatást kapott az áramtermelésért. 2017 óta viszont projekteket írnak ki, és csak a legjobbaknak jut a pénzből. Ez növeli a versenyt és csökkenti a költségeket. A törvényhozó egy szociális komponenst is be akart építeni a szabályozásba: előnyt biztosít a helyi civilek által közösen alapított szélerőmű parkoknak, hogy esélyük legyen az energiaipari óriásokkal (RWE, E.On) szemben. A helyi összefogások például engedély nélküli projektekkel is indulhatnak, a szokásos két év helyett négy és fél évet kapnak az építkezésre, és ezáltal alacsonyan tarthatják a költségeiket. Ezeket a kedvezményeket akkor kapják meg, ha minimum tíz befektetőjük legalább egy éve az adott körzetben él.

A törvényhozók tehát a helyieket akarják segíteni, a valóságban azonban nem egészen ez történik. Magáncégek és profi projektfejlesztők ugyanis helyi kezdeményezéseknek álcázzák magukat, és elviszik a kiírások nagy részét.

A legnagyobb német szélturbinagyártó, az Enercon szerint áltársaságokról van szó. Feltűnően sokszor fordul elő például, hogy pontosan tíz helyi befektető száll be ezekbe a cégekbe – nem 11 vagy 13 –, sok vállalatot pedig röviddel a kiírások előtt alapítanak. Májusban például egy profi cég, a brandenburgi Enertrag nyert meg minden ötödik projektet, augusztusban pedig a meisseni UKA tarolt. Hivatalosan mindegyik esetben helyi, civil kezdeményezésű szélerőműparkokról van szó, tehát minden legális, az alulmaradt konszernek nem tudnak mit tenni. A törvényhozók most próbálnak korrigálni, ezért 2018 első két kiírásán már csak az engedéllyel rendelkező projektek indulhatnak. Az pedig az új kormánytól függ majd, hogy ezután mi lesz.

A szélerőművek engedélyezése esetében sem jobb a helyzet: a hatóságok, az állítólag független szakértők és a befektetők titokban összejátszanak egymással. Cuxhavenben az egyik polgármester maga állította ki a szükséges ornitológiai szakvéleményt, Ronneburgban pedig megváltoztatták a módszertant, hogy a madarak fokozott veszélyeztetése ellenére is épülhessen szélerőmű egy környezetvédelmi területen. Az első mérések alapján túl magas zajszintek másodjára átcsúsznak a rostán, az egykori „zöld” politikusok pedig iparági cégek felügyelőbizottságában bukkannak fel. Hiányzik az átláthatóság, a nyereséget észrevétlenül próbálják maximalizálni. A Breeze Two Energy tulajdonosi szálai például a Kajmán-szigetekig vezetnek – igaz, a szélerőműpark milliós veszteségeit még így sem tudták eltitkolni.

Sokan persze azt hirdetik magukról, hogy ők csak a közjót szolgálják. A Newrizon (az „Új horizont” név rövidítése) például „szociális vállalat”-ként definiálja magát, és „humánus piacgazdaság”-gal csalogatja a községeket. Ígérete szerint a nyereség kilencven százaléka a régióban marad, és közösségi fejlesztéseket végző egyesületek, alapítványok kasszájába folyik. „Ez nagyon szépen hangzik, de meg is kell valósítani” – mondja az egyik szélenergia-egyesület vezetője. A Newrizon konkrét projektekről egyelőre nem akar beszélni, a tervek tesztfázisban vannak.

2. Villanyautó: a nagy szennyezők

A közvélemény nagy része szerint a dízelautók bűzlenek, a benzinesek megölik a természetet, a halkan búgó villanyautók viszont tiszták, mint a patyolat. A német autóipari óriások pedig minden erővel próbálják utolérni az elektromosautó-gyártás nagyágyúját, a kaliforniai Teslát: a Volkswagen, a BMW és a Daimler 2025-ig 150 új modellt dobna piacra. Fennáll azonban a veszély, hogy Németország a megújulókra átállás elsietése után a közlekedésben is elköveti ugyanezt a hibát, és belehal egy ökológiai illúzióba. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a villanyautó eddig minden, csak nem környezetbarát. Gyártásuk hatvan százalékkal több szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a hagyományos autóké – különösen a költségek negyven százalékát felemésztő akkumulátorok előállítása aggályos, és nem csak környezetvédelmi szempontból. A gyártásukhoz szükséges kobaltot gyerekek bányásszák a polgárháború sújtotta Kongóban, Dél-Amerikában pedig a lítium kitermelése nagyon sok talajvizet igényel. Az elektromos járgányok még a porkibocsátást tekintve sem sokkal jobbak a dízeleknél: a legtöbb káros anyag ugyanis a gumik és a fékek kopásával kerül a levegőbe.

Ráadásul az autógyártók a villanyautók teljesítményével is trükköznek: a hatótávolságot a városi teljesítmény alapján adják meg, az autópályákon azonban jóval gyorsabban lemerülnek az akkumulátorok.

Egyes szakértők szerint a villanyautók gyártása okozta károkat kompenzálja, hogy a használat során kevésbé terhelik a környezetet, mint hagyományos társaik. Lehetséges, ugyanakkor a mérleg csak 125 ezer kilométer megtétele után billen a javukra a dízelautókkal szemben. Ha pedig most hirtelen minden autó elektromos lenne Németországban, és mindegyik a szélerőművek által termelt árammal működne, akkor plusz húszezer szélkereket kellene felállítani. Őrület!

3. Árameladás: az ökocsalók

A fogyasztókat fel kellene világosítani, végül azonban totálisan félretájékoztatják őket – mondja az energiamixről Gero Lücking, a LichtBlick vezetője. A hamburgi cég negyven energiaszolgáltató esetében vizsgálta meg az általuk kínált áram összetételét. Az eredmény elgondolkodtató: minden negyedik cég trükközik, azaz kihasználja a szabályozás kiskapuit, és környezetbarátabbnak állítja be magát a valóságosnál. Németországban törvény írja elő, hogy az energiahálózatok üzemeltetőinek meg kell vásárolniuk a megújulók által termelt áramot, és azt be kell táplálniuk a hálózatukba. Cserébe kompenzálják őket az úgynevezett megújulóenergia-pótdíjjal, amely be van építve az áramárba. A végfelhasználók így támogatják a zöldenergia terjedését. Egyes cégek azonban félrevezetik a közvéleményt: miközben azt kommunikálják, hogy az általuk kínált áram csaknem fele „regeneratív források”-ból származik, csupán néhány százaléknyi zöldáramot vásárolnak. A fogyasztóvédők már figyelmeztették az energiaszolgáltatókat, és már készül az új szabályozás.

4. Alapok: greenwashing

A német szélerőmű-üzemeltető óriáscég, a Prokon 2014-ben csődöt jelentett, alapítója, Carsten Rodbertus pedig távozni kényszerült. A vállalatba több tízezren fektették megspórolt pénzüket, amelynek jelentős részét soha nem kapták vissza. Hasonló sorsra jutott a Windreich, a Conergy, a Solar Millennium és a bonni Solarworld is. Igaz, utóbbi vezére, Frank Asbeck nem adja fel, és legalább a cég egy részét továbbviszi.

A csődöket sok esetben perek követik az eljárások elhúzódása vagy csalás miatt. A garantált állami pénzek ugyanis számos szélhámost vagy amatőr vállalkozót vonzanak, akik kihasználják a jóhiszemű befektetőket. A zöld imázs céges szempontból amúgy is vonzó, az úgynevezett zöld kötvények piaca évek óta rohamosan nő. Néhány esetben azonban csak greenwashingról van szó: a környezetbarát és felelősségteljes cégről szóló PR mögött nincs valódi tartalom. A probléma, hogy nincsenek egységes nemzetközi standardok. Ami az egyik vállalatnak még zöld, az a másiknak sötétsárga vagy barna. A spanyol Repsol konszern például több mint 500 millió euró értékben bocsátott ki ökokötvényt 2017 elején, miközben fő profilja a kőolaj-kitermelés. Rendszeresen apellál befektetői lelkiismeretére Európa legnagyobb atomerőmű-üzemeltetője, a francia EDF is.

5. Energiaköltségek: az eurócent-illúzió



Mennyibe kerül az új energiavilág? A német kormány szubvenciós jelentése szerint az energiahatékonyságot szolgáló intézkedések – főleg az épületek szigetelése – összesen kétmilliárd eurót visznek el. Ez azonban csak csepp a tengerben, a kiadások nagy része nincs benne a jelentésben. Azokat ugyanis nem az adófizető, hanem az áramfogyasztó állja. Ez a két személy persze a legtöbb esetben egy és ugyanaz, csak egyszer a bal, egyszer meg a jobb zsebébe kell nyúlnia. A megújulóenergia-pótdíjat pedig kifejezetten bagatellizálják: a szövetségi hálózatot működtető ügynökség szerint az mindössze hét eurócent kilowattóránként. Egy düsseldorfi intézet azonban 2016 végén vette a fáradságot és megbecsülte a megújulókra való átállás teljes költségét 2025-ig. A végösszeg 520,5 milliárd euró lett, ami 15 különböző részből – adók, illetékek, kompenzációk, vésztartalékok – tevődik össze.

Közgazdászok már régóta javasolják a mindenkori kormánynak, hogy radikálisan egyszerűsítse a rendszert, és vezessen be több piacgazdasági elemet. Például minden környezetszennyező kibocsátást egységes szén-dioxid-pótdíjjal kellene büntetni függetlenül attól, hogy ki okozta azt. Az alacsony keresetűeket szociálisan kompenzálnák, a díjszabás kiszámítása pedig olyan egyszerű lenne, hogy akár egy sörösüveg kupakján is elférne.

Az egyelőre kérdéses, hogy lesz-e mindebből valami. A jelenlegi rendszer ugyan drága és bonyolult, de már ki lett találva. Sőt, készül egy újabb szubvenciós mechanizmus: a földművesek, akik földtulajdonosokként a legjobban profitálnak a szélenergiából, még többet szeretnének keresni az energiafordulaton. A mezők és szántóföldek alatt futó kábelekért nemcsak kártérítést szeretnének kapni – a terméskiesésük kompenzálására –, hanem éves bérleti díjat is. Ezt egyesek beleegyezési díjnak hívják, mások egyszerűen parasztvámnak. Bárhogy nevezik is, az biztos, hogy drágábbá teszi az áramot.
A cikk a Manager Magazin februári számában jelent meg. Forrás: Világgazdaság.

A vélemény rovatban közzétett írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.


Nagy kaszálás a fideszes mutyi napelem tenderen

Nagy kaszálás a fideszes mutyi napelem tenderen

Hatalmasat kaszálnak az ingyenhitellel az egy nap alatt lefuttatott uniós pályázat nyertesei. Ugyanabban a nyíregyházi bankfiókban adták be a pályázatok zömét az uniós támogatásból megvalósuló KKV energiahitel tenderre.

Pár napja írt a sajtó arról a gyanús pályázati kiírásról, amiben 12 milliárd forintos hitelkeretre jelentkezhettek azok a szerencsések, akik péntek délután értesültek a megújuló energiaforrást felhasználó beruházásokat támogató hitelprogram (kkv energiahitel) újraindításáról.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés